 |
|
|
|||
 |
 |
 |
|
|
A kiválasztás
Izráel mint kiválasztott nép
A kiválasztás már jóval Krisztus emberré létele előtt
megtörtént. Nehémiásnál ezt olvassuk: „Te
vagy az Úr, az Isten, aki kiválasztottad Ábrámot” (Neh 9,7
Kár). Izráelről pedig a következő van megírva:
„Téged választott az Úr, a te Istened,
hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén”
(5Móz 7,6 Kár).
A kiválasztás a Szentírás szerint soha nem lehet
öncélú. Isten nem azért választotta ki Ábrahámot, hogy őt megmentse,
másokat pedig veszni hagyjon. Ábrahámot másokért választotta ki:
„és megáldatnak te benned a föld minden
nemzetségei” (1Móz 12,3 Kár). Az 5Móz 21,5-ben (Kár) a
papokról, Lévi fiairól ez van megírva:
„őket választotta az Úr,
a te Istened, hogy szolgáljanak néki, és hogy áldjanak az Úr nevében”.
Izráel kiválasztására ugyanez érvényes: Ábrahám test
szerinti leszármazottjában, az izraelita Jézusban jelent meg az igazi
áldáshordozó. És ő másodszor is meg fog jelenni népe között, amikor
majd ez a nép is készen lesz arra, hogy királyi-papi szolgálatát a
nemzetek között elkezdje. Ezékiel könyvének 36. fejezete azt
ábrázolja, hogyan gyűjti össze majd Isten minden országból szent
nevére gyalázatot hozó népét: „És adok
néktek új szívet, és új lelket adok belétek… és azt cselekszem, hogy
az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és
betöltsétek” (Ez 36,26.27 Kár).
Ézsaiás is így prófétál: „Ti
pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek”
(61,6 Kár). A Jelenések könyvében pedig ez van megírva:
„És tettél minket a mi Istenünknek
királyokká és papokká; és uralkodunk a földön” (5,10
Kár).
Amikor az Úr megjelenik, az Ézsaiás 2,4 szerint mint
bíró fog uralkodni a nemzeteken, és igazságot szolgáltat sok népnek.
Ez teljes összhangban áll Jóel próféta könyvének 4 részével és a Máté
25,31-gyel. Izráel mint elsőszülött fiú, elsőszülöttségi jogait
gyakorolja majd a nemzetek között. Az itt maradt nemzeteket, és nem a
már elragadott hívőket és szenteket kell kormányoznia. Az uralkodáshoz
viszont törvényre van szükség. „Mert
tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde” (Ézs
2,3 Kár). Ha Izráel így fog kormányozni, ha a Hegyi beszéd szellemében
segít majd a törvény érvényesítésében, akkor meg kell értenünk, hogy
nem szabad elhamarkodva erre a népre is alkalmazni a következő igét:
„Most pedig felszabadíttattunk a
törvény alól, amelyben visszatartattunk” (Róm 7,6). Így
csupán Pál apostol, a nemzetek apostola tud szólni egy olyan
testülethez, amelyben a körülmetéltség vagy a körülmetéletlenség semmi
szerepet nem játszik, és amelynek nem hivatása a földi uralkodás. A
körülmetélkedést szolgáló apostolok közül egyik sem írt ilyen módon.
Izráel népe a törvény alá helyeztetett, és a törvény
alatt marad még akkor is, amikor krisztushitet nyer a földön
megvalósuló királyságban. Természetesen többé nem a farizeusi
magyarázatokkal tűzdelt mózesi árnyéktörvény alatt lesz, hanem Annak
szellemében lesz a parancsolatok követője, aki eljött, hogy a mózesi
törvényt betöltse, amiképpen azt a tanítványok beszámolója és a
Zsidókhoz írt levél tanúsítja: „Mert a
papság megváltozásával szükségképpen megváltozik a törvény is”
(Zsid 7,12 Kár). A változtatás azonban semmi esetre sem jelenti a
törvény törlését. A 89. Zsoltár 15. verse szerint
„igazság és jogosság a te királyi
székednek alapja” (Kár). Izráel papjai pontosan és
szigorúan megkövetelik majd a nemzetek törvény iránti engedelmességét.
Ezt igazolja a vasvesszővel terelő pásztor képének felvillantása.
Kérdezhetjük viszont: miképpen követelhetik meg az engedelmességet,
hacsak nem engedelmeskednek ők maguk is tökéletesen? Ha
cselekedeteik „Isten előtt nem teljesek”
(Jel 3,2 Kár), vagy ha ők sem mindenben az Ige cselekvői?
Akkor a föld lakosai igazságot fognak majd tanulni (Ézs
26,9 Kár). „Ímé, igazság szerint
uralkodik a király, és a fejedelmek fők lesznek az ítélettételben”
(Ézs 32,1 Kár). Krisztus földi királyságában a törvény szerinti
igazságosság megvalósításán van a hangsúly. A sötétség hatalmai
eltávolíttatnak, s az egész Izráel újjászületik betelve az Úr
Szellemével. „Az Úrban igazul meg és
dicsekszik Izráelnek egész magva”, „és néped mind igaz lesz”
(Ézs 45,25; 60,21 Kár).
Ennek a megigazított és megigazult népnek fognak a
nemzetek szolgálni. „Mert a nép és az
ország, amely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől
elpusztulnak” (Ézs 60,12 Kár). Ez megegyezik a győzteseknek
adott ígéretekkel, melyeket a Jelenésekbeli levelekben olvasunk:
„És aki győz… annak hatalmat adok a
pogányokon; És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei
széttöretnek” (Jel 26,27; 12,5; 19,15 Kár).
A felsorakoztatott igehelyek kielégítően bizonyítják
azt, amit Izráel a földi királyság korában képviselni fog: Isten
törvényeinek jogosságát. Izráelnek teljhatalom adatik, nem csak a
törvények hirdetésére, hanem azok érvényesítésére is. A Jeruzsálem
mellett szüntelen égő gyehenna tüze a jele annak, hogy ez az
igazságosság nem lankad. „És kimenvén,
látni fogják azoknak holttesteit, akik ellenem vétkeztek, mert az ő
férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik” (Ézs 66,24
Kár). A ki nem alvó tűz a folyton éber igazságosságra emlékeztet,
amely részrehajlás nélküli szigorúsággal büntet meg minden
igazságtalanságot. Az Úr maga is beszél erről:
„…mert az előnyösebb számodra, hogy
tagjaid közül egy pusztul el, és nem egész tested vettetik a
Gyehennába” (Mát 5,29). A Márk 9,47 feljegyzése szerint
ehhez még hozzáfűzi: „…ahol a férgük
nem húny el, és a tűz nem alszik el”, mintegy jelezve, hogy
ez az Ézsaiás 66-ból vett idézet. Annak megvalósulásáról beszél tehát,
amit Ézsaiás megjövendölt.
Több
próféciából kitűnik az is, hogy az igazságnak ez az uralma, amely
Izráelből indul ki, minden nemzet számára bőséges áldást fog hozni;
nem csak az egész földre kiható békességet, hanem példátlan
termékenységet a növény- és állatvilágban, az embereknek pedig
egészséget és hosszú életet. Az uralkodók között olyanok is lesznek,
akik a halottak közül támadtak fel. Az akkor élő krisztushivők pedig
nem fognak ebben az eonban meghalni (Ján 11,26). Egykor az Úr hatalmat
adott a tizenkettőnek arra, hogy minden betegséget és minden
sérültséget gyógyítsanak. Ezzel bízta meg őket:
„Az erőtleneket gyógyítsátok meg, a
halottakat ébresszétek fel, leprásokat tisztítsatok, démonokat
dobjatok ki!” (Mát 10,8). Miközben a Királyság jövetelét
hirdették, az apostolok betegeket gyógyítottak, és a démonok is
engedelmeskedtek nekik. Mindezek a csodák az elközeledő Királyság
jelei voltak. Mennyivel inkább ki fognak áradni ezek az erők az
eljövendő eon során (Zsid 6,5), amikor a Királyság megjelenik, és a
tizenkét apostol mint a tizenkét zsidó törzs bírája elfoglalja trónját
(Luk 22,30). A krisztusi törvény alkalmazása nem csak az
igazságtalanság, hanem a betegség, sőt részben a halál elleni
győzelmet is szavatolja. Mindez akkor következik be, amikor Izráel
elvettetik a nemzetek között, de már nem mint átok, hanem mint áldás (Zak
8,13).
A Római levél 11,15 szerint Izráelnek a jelenben
történő elvettetése egyben a világ megbékülését is jelenti. Mit fog
jelenteni akkor visszahelyezésük, ha nem életet a halálból!
A Jelenések könyvéből tudjuk, hogy Krisztus királysága,
amelyben az uralom és a hatalom a szent nép kezébe kerül az ég alatt,
még nem jelenti mindenek beteljesedését. Azt olvassuk, hogy a szentek
Krisztussal együtt ezer évig fognak uralkodni mint királyok (Jel
20,4). Miután azonban a győztesek Krisztussal együtt vasvesszővel
(hajthatatlan igazságossággal) ilyen hosszú ideig uralkodtak, a
nemzetek pedig egy soha nem remélt boldog kort éltek meg, békességben
és jócselekedetek gyakorlásában, páratlan romlás áll majd be. A
Jelenések könyve 20,8 szerint a lázadók száma annyi lesz, mint a
tenger fövénye. Ezzel az is bizonyságot nyer a világmindenség előtt,
hogy az igazságos állapotok önmagukban még nem változtatják meg az
emberi szívet, és az embert sem képesek megtartani. Az üdvösség esélye
abban az eonban aligha lehet nagyobb, mint a jelenlegi gonosz eonban
(Gal 1,4), sőt: valószínűleg kisebb lesz.
A nagy fehér trón ítélete után (Jel 20,11-15) viszont
megint új eon kezdődik: a szentek uralma az új földön tovább fog
folytatódni (21,5), mert Isten mindent újjá tesz.
„Ímé az Isten sátora az emberekkel van,
és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz
velök, az ő Istenök” (21,3 Kár).
Eljön az idő, amikor a királyok és az uralkodók szerepe
megszűnik, „…amikor (Krisztus)
átadhatja a királyságot az Istennek és Atyának, amikor
működésképtelenné tesz minden uralkodót és minden hatalmat és hatóerőt”
(1Kor 15,24). Ezek szerint a királyi papság is egy átmeneti intézmény,
része egy nagyobb tervnek, amelyben minden az Ő akaratának
tanácsvégzése szerint történik annak érdekében, hogy az emberiséget és
a mindenséget a tökéletesség felé vezesse. A nemzetekből való
gyülekezet
Azok is, akik annak a testületnek a tagjai, amelynek
Pál az apostola, mind kiválasztott személyek. Még mielőtt Isten
Izráelt kiválasztotta volna, elhívott minket a Krisztusban a világ
levetése előtt (Ef 1,4). Ez a kiválasztás sem öncélú, hanem Isten azon
szándékához kapcsolódik, hogy Krisztusban a világmindenséget egy fő
alá hozza (Ef 1,10). Ahogy Krisztus mint fej a kihívott gyülekezetet a
teljesség felé vezeti, ugyanúgy érkezik majd a világmindenség is
Krisztusban a teljességbe. Így válik Ő mindenek fejévé. A kihívott
gyülekezet mintegy szemléltető példája tehát a világmindenség
teljességre jutásának (Ef 2,7).
Pál a teljességre jutott testgyülekezetet az
égiek közé helyezi, amint ez szellemileg és hit által már érvényben is
van. A teljességben majd a testület minden tagja elváltozik
(1Kor 15,51), a földi testek mennyei testekké lesznek, és a földről
elragadtatnak, hogy mindenkor az Úrral legyenek (1Tess 4,14-17). Az
vár rájuk, „…amit szem nem látott, fül
nem hallott és ahová az ember szíve fel sem ment” (1Kor
2,9). Itt nincs már szó földi királyságról és papságról, sem a tíz
vagy öt város fölötti uralkodásról, sem pedig a szőlőtőkének
gyümölcséből ivásról. Az Efézus 4 szerint még a gyógyító és a
csodatévő erőket sem találjuk többé, mert:
„Ha valaki Krisztusban van, ott új teremtés van: a kezdetleges
dolgok elmúltak. Lám! egy új lett!” (2Kor 5,17).
Azokban a különleges áldásokban valamint ígéretekben,
amelyek Izráelnek adattak, és amelyeket ez a nemzet a földön örökölni
fog, Pálnak nyilvánvalóan nincs része. Az Izráelhez, vagyis a
körülmetélkedéshez és a törvénybeli igazsághoz való tartozását ugyanis
eljátszotta (Fil 3). Az új Jeruzsálem kőfalain, amely a Jelenések
könyve 21. szerint a mennyből száll alá, Izráel tizenkét apostolának
neve áll. A Pálét ott hiába is keresnénk. Hogyhogy? Talán nem kapná
meg a megérdemelt jutalmát? Egészen másról van itt szó! Ő az Isten
fentről való elhivatásának kincsét igyekezett megszerezni. Az
égiek között rá váró áldásokat bizonyára nem cserélné fel az új föld
nagyszerű dolgaival.
Pál apostol, aki a bűnösök között elsőnek nevezi magát,
ezt írja önmagáról: „De ezért nyertem
irgalmat, hogy először bennem mutathassa be Jézus Krisztus a teljes
hosszútűrést, mintaként azoknak, akik a jövőben hisznek Őbenne eoni
életre” (1Tim 1,16).
Ez pedig érvényes a teljes gyülekezetre is. Minden tag
valamilyen módon Pálhoz hasonlóan első a bűnösök között (1Tim 1,15).
Milyen jó lenne, ha ezt belátnánk! Isten csak a bűnösökön tudja
kegyelmét megmutatni. Nem abban van a látnivaló, hogy a bűnös mire
képes, hanem abban, amit Isten a bűnösből tud létrehozni, az ő
kegyelme dicsőségének magasztalására (Ef 1,6). Akárcsak Pálnál, a
gyülekezet esetében is a kegyelem láthatóvá tétele csakis azt a célt
szolgálhatja, hogy azon lények, akik Isten kegyelmét mostanig még nem
tudták felismerni és megérteni, e szemléltető eszköz által
felfoghassák, hitre jussanak, hogy életük legyen és elismerjék:
„Jézus Krisztus Úr” (Fil
2,11). A kegyelemnek e szemmel látható páratlan kiteljesedése az
eljövendő eonokban következik be. A gyülekezet fő feladata ezek
szerint a jövőben van. Most inkább a felkészülés idejét éli:
„Aki pedig bennünk ugyanezt a vágyat
termeli, Isten az, Aki a Szellem foglalóját is adja nekünk.”
(2Kor 5,5).
Mivel a gyülekezet a földről elragadtatik és szó
szerint az égiek közé helyeztetik át, a kegyelem e bemutatójának
színhelye is nyilván az égiek között lesz, mennyei főségek és hatalmak
előtt (Ef 3,10), akik egyre inkább csodálhatják Isten bölcsességét a
kihívott gyülekezet révén. Az 1Kor 6,3 is ebbe az irányba mutat:
„Nincs tudomásotok róla, hogy (égi)
követeket ítélünk majd?” Természetesen itt nem valami
kivégzéssel járó ítéletre kell gondolnunk, hanem sokkal inkább egy
javulást szolgáló fenyítésre. Ez a fajta ítélet magába foglalja Isten
kegyelme túláradó gazdagságának hirdetését is azok felé, akiket
korábban a félelmetes ítéletek belsőleg már összezúztak. A jelenben
még hitben járunk, és ha mindezt nem is látjuk még, szilárdan hisszük.
De még ha nem is hinnénk, akkor is igaz maradna, mert Isten Igéje
ígérte meg. „Ha hitetlenek vagyunk, Ő
hű marad” (2Tim 2,13).
Összefoglalás
1. A Szentírás világos bizonyságai alapján Izráelre,
mint a körülmetélkedés népére, a nemzetek közötti királyi papság
ideiglenes feladata hárul majd a földön. A királyi és papi Izráel
hajthatatlan szigorral képviseli majd az igazságosságot, vasvesszővel
fog kormányozni (Jel 2,27). Ugyanakkor Jézus példája szerint uralkodik
majd, aki bejárta a vidéket, jót cselekedett, és így tanított:
„…aki valamikor is naggyá akarna válni köztetek, legyen a
felszolgálótok” (Mát 20,26). Ez a jótettekben megnyilvánuló
szelídség nem áll majd ellentétben az igazságosság szigorával; ugyanis
az az igazságosság, amelyet nem érvényesítenek maradéktalanul,
igazságtalanság.
2. Ugyancsak világos szentírásbeli kijelentés szerint a
kihívott gyülekezet, amely az Ő testülete, elragadtatik erről a
földről, és az égiek közé helyeztetik át. Általa Isten az elkövetkező
eonok során teszi láthatóvá mindent felülmúló kegyelmét.
Izráel feladata tehát a földön lakó nemzetek
szolgálata, a kihívott gyülekezetet mint az Ő testületét viszont az
égiek közé, mennyei lények szolgálatára szólítja hivatása. Ez a két
sajátos és különálló elválasztás azt a célt szolgálja, hogy a
kiválasztottak – mint Krisztus eszközei – nem csupán az emberiség,
hanem az egész világmindenség Istennek való behódolását szolgálják.
„Amikor pedig Neki a mindenséget alárendelheti, akkor Ő is, a Fiú,
alárendeltetik majd Annak, Aki a mindenséget Neki alárendeli, hogy az
Isten lehessen minden mindenekben” (1Kor 15,28). Akkorra
mindkét testület maradéktalanul teljesítette az Isten által rá
ruházott feladatokat. Izráel sajátos pozíciója, amennyiben mi
láthatjuk, meg fog szűnni. A kegyelem további szemléltetésére sem lesz
többé szükség. Ettől kezdve minden Istent fogja dicsőíteni: mind az
égiek, mind a földiek, mind a föld alatt valók. A kegyelem diadalra
jut az egész világmindenségben.
<<<Miért két testület? Eredmények>>>
|
||||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|||||||
 |
 |
|
|||||
