 |
|
|
|||
 |
 |
 |
|
|
Miért két
testület?
A következő kérdésünk így hangzik: Miért van szükség
két testületre, ha mindkettőben ugyanazt az Istent, ugyanazt
a Krisztust, ugyanazt a keresztet, a megbékélésnek
ugyanazt a vérét és ugyanazt a feltámadást hirdetik? Erre a
kérdésre a Szentírás tud felelni: mindez ugyanis a kétféle
természetű elhivatás miatt van.
Izráel elhivatásának célja:
„És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép” (2Móz
19,6 Kár). Ezzel teljes összhangban áll a következő ige:
„Az ország pedig és a hatalom és az
egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek
szentei népének” (Dán 7,27 Kár). Pál is megerősíti ezt a
sajátos elhívást, amikor a Római levél 9,3.4-ben így fejezi ki magát:
„…a testvéreimért, hústest szerinti
rokonaimért, akik izraeliták, akiké… az ígéretek”. Izráelre
utal a Róma 11,29 is:
„Mert megbánhatatlanok az
Isten kegyelmi ajándékai és elhívása”.
Itt az Isten által Izráelnek adott és esküvel erősített
ígéretekről, Izráel kijelöléséről, és az eljövendő királyságban rá
háruló feladatokról van szó; arról, amit egyetlen kifejezéssel lehet
összefoglalni: Isten elhívása. Az, hogy itt nem a nemzetek
közül kihívott gyülekezetre kell gondolnunk, hanem Izráelre, nem
igényel további magyarázatot. „Hústest szerinti rokonaim, akik
izraeliták” – félreérthetetlen megfogalmazás.
Először a kegyelem fog
munkálkodni, amikor Isten megszabadítja Izráelt bűnétől. Az apostoli
korban bizonyos személyek már átélték ezt (Róm 11,25kk). Amikor Ő
megszabadítja a népet a bűneiből, amikor elfordítja a megkeményedést
Jákóbról, akkor következik majd be az, hogy Izráel is eléri
hivatásának célját, királyi papsággá, szent nemzetté lesz.
Az a hely pedig, ahol Izráel átveszi és betölti
küldetését, az ég alatt, vagyis ezen a földön lesz.
„És tettél minket… királyokká; és
uralkodunk a földön” – támasztja alá a Jelenések 5,10 (Kár)
is. Maga az Úr fog a földre jönni, hogy királyságát elfoglalja.
„Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből,
míglen eljő az Isten országa” (Luk 22,18 Kár). Ez a
birodalom ott valósul meg, ahol Jézus volt, amikor meghirdette: ezen a
földön.
A Máté 25. része szerint a földre visszatérő Emberfia
első rendelkezései között lesz, hogy maga elé gyűjt minden nemzetet.
Jóel próféta könyvének 3. része, és további próféciák szerint is
kénytelenek vagyunk azt feltételezni, hogy az én legkisebb
testvéreim, akiket minden nemzet gyűlöl, és akikkel minden nemzet
mostohán bánik, nem más, mint a hitre jutott Izráel, aki a
szorongattatásból szabadult. A nemzetek Izráellel szembeni
magatartásuk szerint foglalják majd el a számukra kijelölt helyet
Krisztus eljövendő földi királyságában. „Egybegyűjtöm
akkor mind a pogányokat… és perbe szállok ott velök, az én népemért és
örökségemért, az Izráelért” (Jóel 3,2 Kár). Ez az
Ószövetség világos próféciája, amit az Úr maga is megerősít, s
apostolai úgyszintén.
Megkérdezhetjük viszont, hogy mi történik a kihívott
gyülekezettel, amely az Ő testülete, és amelynek apostola Pál? A
Szentírás erre is feleletet ad. Pál apostol magát és munkatársait
Isten titkainak gondnokai-ként emlegeti (1Kor 4,1). Gondnokként
Pálra az igazgatás, vagy bővebben körülírva: egy üdvháztartás
igazgatásának feladata hárul. Minden üdvháztartásnak megvan a maga
határa, ahol véget ér és ahol egy másik kezdődik. A 2Kor 10,13-ban Pál
munkakörének kiterjedéséről ír: „ama
szabály mértéke szerint, amely mértéket az Isten oszt szét nekünk”.
A 15. versben abban bízik, hogy e hatáskörön belül túláradó növekedés
fog bekövetkezni.
Ismét Pál második missziós útjára gondolunk, amikor
Jézus Szelleme nem engedte meg, hogy bizonyos tartományokat
felkeressen, és az Igét ott hirdesse. Isten nem akarta, hogy ezek a
tartományok a Pál hatásköréhez tartozzanak. A Pál által képviselt
kegyelmi üdvháztartás mindenek előtt tartalmi szempontból jelent
bővülést ahhoz viszonyítva, amit a többi apostol hirdet. Az Efézusi
levél 3,2-ben a következőket írja: „…hallotok
az Isten kegyelmének háztartásáról, amely adatott nekem a ti
számotokra” (Kár). És itt Pál olyan titkot említ, amelyet
Isten vele ismertetett meg, és amely a korábbi nemzedékek számára
ismeretlen volt, minthogy a próféták sem látták, következésképpen nem
is hirdethették. Pál nem hivatkozhat sehol arra, hogy ez beteljesedése
lenne annak, amit a próféták korábban megírtak. Az Úr sem leplezte le
ezt tanítványai előtt. Legfeljebb utalt rá, amikor tanítás közben
megjegyezte: „Még sok mondanivalóm van
hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az
igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra”
(Ján 16,12.13 Kár). Az Úr ezzel egy olyan időszakra utalt, amely alatt
sok esemény zajlik majd le, s amit a pogányok idejé-nek
nevezett (Luk 21,24), de semmi továbbit nem közölt róla. Pál lesz majd
a jelzett időben élő nemzetek apostola, hírnöke és tanítója.
Mi lehetett tehát az a titok, amelyet Pál és
munkatársai tettek ismertté a nemzetek között?
„Szellemben a nemzetek közös
osztályrészesek, és közös testület egyenrangú tagjai, és az ígéret
közös részestársai Krisztus Jézusban” (Ef 3,6) – jelenti ki
az apostol, s ez azt jelenti, hogy a királyi és papi szolgálat
tekintetében egy nemzet sem áll többé a másik fölött. Izráel többé nem
rendelkezik előjogaival, sem külön elhivatással. A nemzetekből jött
hivők Krisztusban többé nem számítanak idegeneknek, jövevényeknek,
hanem polgártársaknak, osztályrészeseknek (Ef 2,19) – jól értsük meg –
Krisztusban! Ők Krisztus testülete. Mindez szellemben valósul
meg. Itt a földön, a hústestbeli életben a különbségek továbbra is
megmaradnak: körülmetéltek és körülmetéletlenek, férfi és nő.
Az a kör, amely a Pál által képviselt kegyelmi
üdvháztartást foglalja magába, annyira világosan képviseli Krisztus
testületét, hogy minden félreértés kizártnak tekinthető. Egyetlen
bibliai szerző sem használta előtte ezt a kifejezést. Pál viszont a
Kolossé-levél 1,24-27-ben újra visszatér rá:
„Most örülök a
szenvedéseimben értetek, és betöltöm Helyette hústestemben a Krisztus
szorongattatásainak hiányait az Ő testületéért, amely az ekklésia,
amelynek én felszolgálójává váltam az Isten háztartása szerint, amely
adatott nekem a ti számotokra, teljessé tenni az Isten szavát – a
titkot, amely elrejtetett az eonoktól és a nemzedékektől, most azonban
nyilvánvalóvá lett az Ő szentjeinek, akikkel az Isten meg akarja
ismertetni, hogy mi e titok dicsőségének gazdagsága a nemzetek között,
ami: Krisztus bennetek és köztetek, a dicsőség elváró reménysége.”
Ezek az igék a következő dolgokat hangsúlyozzák:
1.
Pál Isten gondnoka.
A Krisztus testületének elhívására vonatkozó
kijelentést ugyancsak Pál kapta mint aki ennek a háztartásnak a
gondnoka. Az Efézusi levél 1,15-23-ban az apostol így fohászkodik:
„…adná nektek a
bölcsesség és kinyilatkoztatás szellemét az Ő felismerésében,
megvilágítva szívetek szemeit, hogy ti azzal észrevegyétek, mi az Ő
elhívásának elváró reménysége”. A gyülekezet mint Krisztus testülete benne foglaltatik ebben a minden emberi képzeletet felülmúló elhívásban, Krisztusban elfoglalt helyzeténél fogva ugyanis osztályrészese az ígéreteknek. Pál arra inti a hivőket, hogy ehhez az elhivatáshoz méltóan járjanak (Ef 4,1). A Filippi 3,14-ben pedig ezt mondja: „…a cél felé fordulva üldözöm az Isten oda fel való hívásának díját Krisztus Jézusban”.
<<<Kinek írt Pál? A kiválasztás>>>
|
||||||
|
|
|
|
|||||
|
|
|||||||
 |
 |
|
|||||
