Júdás és az örök kárhozat

A legnépszerűbb felfogás szerint Júdás pályafutása ilyenformán fest: még születése előtt arra lett rendelve, hogy a Messiást elárulja; Krisztus elhívta őt tanítványai körébe, holott elkövetkező bűntette nem volt számára titok. Minthogy emberi romlottsága nem volt elég biztosíték arra, hogy tettét végre fogja hajtani, a Sátán maga vette őt ellenőrzése alá. Hitszegése végül krízisbe dönti, és véget vet életének. Azóta a pokol lángjaiban szenved a nagy fehér trón előtti ítéletig (amennyiben a millennium előtt vagyunk, így még mostantól fogva is több mint ezer évig). Ott végleges és mindenki másénál súlyosabb büntetést rónak ki rá: elképzelhetetlen és vég nélküli kínok várják a kénkővel égő tóban. Meghalnia nem lehet, gyötrődését viselnie kell örök időkön át.

Igyekeztünk minden túlzást elkerülni, de még az így leírt elképzelésről is ki kell mondanunk, hogy undorítóan abszurd és félelmetesen visszataszító. A valóság talán inkább az, hogy ezt a szörnyűséget a legtöbben nem gondolják következetesen végig. Aki ugyanis ebbe próbálja meg beleélni magát, annak hitében és bizalmában kell megrendülnie: Hát ilyen bosszúszomjas az isteni igazság, és ennyire lélektelen a szeretet? Isten ugyanis eleve meghatározza, és prófétai kijelentésben erősíti meg Júdás sorspályáját úgy, hogy előbb helyet ad neki az apostolok között, végül pedig átengedi a Sátán hatalmába, akinek nyomására végrehajtja tettét, majd öngyilkos lesz. És a szörnyű események elkerülése eleve esélytelen: ilyen körülmények között senki emberfia nem tehetett volna másként.

Fogalmazzuk újra a problematikát: Miután igen rövid idő leforgása alatt végrehajtotta az isteni végzés által rászabott rosszat, megnevezhetetlen kínok örökké tartó veszedelmébe zuhant, miközben gonosztette Isten kezében a mindent átfogó váltság és megmentés egyik kelléke volt. Így fest a Júdásról szóló keresztyén tanítás lényege. A benne kirajzolódó istenkép túltesz a pogányok leghátborzongatóbb ábrázatú fa és kő istenségein is.

A joggyakorlatnak ettől a szörnyű paródiájától nem Júdás szenved a legtöbbet, hanem Júdás Istene! Az emberiségen egyre inkább eluralkodó közömbösség és hitetlenség egyik oka az ilyen megdöbbentő tanításokban keresendő. Ne csodálkozzunk, ha ebben az „Istenben” sokan nem hajlandók hinni.

A szóban forgó teológia megkerüli Isten egyedülálló istenségét, szuverén „fazekas” minőségét, melyhez hozzátartozik, hogy a becstelenség edényeinek megformálásáért is felelős. Az „örök, változhatatlan gyötrelem” tanítása ugyancsak dicstelen fényt vet a Teremtőre. Ha az, akit a szeretet Istenének nevezünk, teremtményeket hoz létre, miközben tudja, hogy majd visszavonhatatlanul el kell taszítania őket magától, akkor szeretetének valósága igen csak kérdésessé válik. Csakhogy az Isten fény, aki minden sötétséget el fog oszlatni; és szeretet, aki minden gyűlöletet el fog tűntetni teremtett világából. Júdást sem felejti az örök kárhozatban.

      <<<Ami Júdásra vár           Júdás és a purgatórium>>>