Ami Júdásra vár

Eddig Júdás múltjával foglalkoztunk, vizsgáljuk meg most a jövőjét. Mindenki egyetért abban, hogy olyan bűntényt követett el, amelyhez hasonló az emberiség történelmében nem fordult elő. Az is világos, hogy bűnei és legfőképpen pályafutása eme legsúlyosabb céltévesztése miatt ítélet vár rá, de hogy mikor és miképpen, abban eltérőek a vélemények. A legtöbben az örök kárhozat tüzére voksolnak, ahol állandóan égnie kell. Mások a tisztítótűz ítéletére tartják méltónak, amely úgyszólván bűnösségét égeti ki belőle. Egy harmadik elgondolás szerint el fog pusztulni a tűz tavában. A negyedik álláspont azt tartja, hogy a súlyos ítéletek elviselése után sorsa a végső kibékülésbe torkollik (Kol 1,20).

A feltevések vizsgálatakor ne feledkezzünk meg arról a kérdésről, hogy vajon kezében volt-e Júdásnak a saját sorsa? Láttuk, hogy a Szentírás bizonysága szerint tehetetlen és kiszolgáltatott volt. A sötétség hatalmai zsákutcába szorították, és a jó birodalmában is úgy végeztek felőle, hogy hálátlan szerepét végig kell játszania. Isten döntött életútja felől, és a Fiú is meghajolt Atyja akarata előtt, pedig ő megakadályozhatta volna tanítványa súlyos eltévelyedését. Gondoljuk meg, hogy egy gyarló emberről van szó, akit a Sátán, maga a Mester, de még Isten is arra indított, hogy árulását elkövesse. Egy olyan tettet, mely még elkövetője szemében is olyan félelmetes volt, hogy rövidesen önkezével vetett véget életének!

„Nincs-e hatalma a fazekasnak a sáron, hogy ugyanabból a gyurmából az egyik edényt megbecsülésre, a másikat pedig gyalázatra készítse? Ha pedig az Isten be akarja mutatni a haragját és megismertetni az Ő hatóerejét, akkor nagy türelemmel hordozza a harag edényeit, melyeket pusztításra rendelt” – írja Pál a római hivőknek (Róm 9,21-22). A keresztyének azonban egyre kevésbé fogadják el Isten kijelentéseit. Emberi felfogásokat részesítenek előnyben, és az emberi „jogosság” mércéje szerint tartják a gyalázat edényeit igenis méltónak az örök kárhozatra.

Isten útja és ítélete azonban merőben más. Eljárásai kikutathatatlanok és kinyomozhatatlanok (Róm 11,33). Saját igazságosságát alkalmazza minden egyes teremtményével szemben. Ha Lénye szeretet, akkor ennek a szeretetnek minden bűnös szívébe be kell hatolnia egyszer, ami nyilván elképzelhetetlen, ha valaki megmásíthatatlanul elpusztul az olthatatlan tűzben. Ámde Isten szeretet, még akkor is, ha jelenleg sokak lelkébe a keménység és gyűlölet Istenének látszatképe van mélyen bevésve. Mert Ő soha nem fordít hátat végső nagy céljának, hogy minden bűnöst megbékítsen magával.

      <<<Jobb lett volna meg sem születnie?                Júdás és az örök kárhozat>>>